A keresztény útkeresés és "úton-levés" egyik leginkább látható megnyilvánulása a cselekvés. Tenni a jót azt jelenti, hogy
egyre inkább tudatosabbá válik bennünk, hogy amit Krisztus tett és mondott az a mindennapjainkban is jelenjen meg.
Teszem ezt nem annak a reményében, hogy az viszonzásra kerül, hanem elsődlegesen Isten iránt érzett szeretetből.
A tettek és cselekedetek persze sokszínűek lehetnek.
Ha például változást szeretnénk elérni egy adott kapcsolat vonatkozásában, azt elsődlegesen úgy érhetjük el, hogy egy kicsit mi magunk
lemondunk saját önzőségünkről
a másik kedvéért, keresve az alkalmat, hogy az illetővel valami jót tegyünk. Ez nem csak családtagokra értendő, hanem minden
embertársunkra (felebarátunkra) sőt
még az ellenségeinkre is. Rendkívül mély pszichológiai ismeret bújik meg a jócselekedetek gyakorlása mögött,
és bizony következetes alkalmazása
képes rendkívüli változásokat előidézni bennünk és a fogadó félben. Képes békére és kiegyensúlyozottságra vezetni,
ha szívből és hittel/bizakodással tesszük. Tegyük fel a kérdést magunkban, hogy cselekedeteink mennyire hasonlítanak az
istenes megoldóképlethez? Hiszen úgy tartják, hogy ha valaki:
a jóra - csak rosszal képes csak válaszolni az a "sátáni" megátalkodottság szintjén cselekszik
a rosszra - csak rosszal képes válaszolni az még az "állati" létezés szintjén cselekszik
a jóra - jóval képes válaszolni az még csak az "emberi" létezés szintjén cselekszik
a rosszra - jóval képes válaszolni az bizony az "isteni" létezés szintjén cselekszik.
További témák: